A Team NINJA soulslike-jának folytatását az is nyugodtan kezdheti a demóval, aki már biztos a vásárlásban. Ugyanis a demó végén elért teljesítményünket simán átvihetjük a teljes játékba. Ez érvényes a ...
A Meta pár napja több fejlesztőstúdiót is bezárt, valamint leépítéseket eszközölt a virtuális valóság részlegén, aminek úgy tűnik, egy hivatalos Harry Potter játék is áldozatul esett Gamertag VR szeri ...
Már nem kell sokat várniuk a Nintendo Switch 2 és az Xbox Series X/S tulajoknak a Final Fantasy VII Remake Intergrade-re, a Square Enix pedig vicces kedvében van, hiszen egy csalásként felfogható játé ...
Bár a legutóbbi hírek a csapat felől nem voltak túl bizalomgerjesztőek, úgy tűnik, egy nagyhal akadt a stúdió horgán, hiszen jelenleg egy "AAAA-játékprojekten" dolgoznak. Tehát olyan nagy baj nem lehe ...
Denis Dyack, a Blood Omen: Legacy of Kain megalkotója és számos sikerjáték rendezője idén az örök klasszikusának szellemi utódjával jelentkezik, este pedig egy új előzetes is várható az élőhalottas RP ...
A kultikus Sikoly-széria 2023-ban évtizedes szunnyadásából ébredt, a horror kedvelői pedig valószínűleg nagy örömmel fogadták a folytatás tényét, a most érkező hetedik részben viszont az ismerős arcok ...
Az SNK úgy tűnik véletlenül megszellőztette legújabb bunyós játékának várható DLC karaktereit, ugyanis a Game Sparkra kikerült képek és infók azóta már nem elérhetőek. A Fatal Fury: City of the Wolves ...
Az eredeti tervek szerint már ebben az évben megkaphattuk volna az első nextgen F1-es játékot, azonban Codemasters úgy döntött, hogy futtat még egy kört a játékkal az előző generáción. A Codemasters ...
Kisebb csoda, hogy a Nintendo hibrid konzoljára is megjelent a CD Projekt RED mesterműve, a The Witcher 3. A konzol teljesítménye nincs felkészítve ilyen volumenű alkotásokra, így kíváncsian vártuk, ...
Egy helyben álló autók, lebegő táblák, semmiből előbukkanó, majd újra eltűnő épületek, váratlanul megakadó futamok. Fortune Valley megnyitotta kapuit, megérkezett a Need for Speed: Payback. Az ...
Bobby Kotick, az ex Activision Blizzardos egy bírósági beadványban kommunikált arról, hogy a Call of Duty eladási számai durva visszaesést mutatnak. Méghozzá azért, mert olyan konkurensük lett, mint a ...
Az új Carmageddon már nem az, amit megismertünk. A 34BigThings csapata egy brutális roguelite versenyjátékként képzelte a botrányjátékot, ahol posztapokaliptikus környezetben kell helytállnunk. Csak e ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results