Interjút adott az Iparkamara új vezetője, aki szerint jelentős költségcsökkentéseket vittek végbe a szervezetnél.
Van még bőven változás az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása miatt. 11:21 Vakbélgyulladás gyanújával került ...
Az Egyesült Államokban december végén mutatták be a Timothée Chalamet főszereplésével készült Marty Supreme című filmet, a 30 éves színész rögtön meg is nyerte vele a legjobb férfi főszereplőnek járó ...
Teljesen új típusú szemüvegeket alkotott egy finn vállalat, amelyek dioptriája a viselők igényeinek megfelelően dinamikusan ...
Putyin az izraeli mellett az iráni elnökkel, Maszúd Peszeskjánnal is egyeztetett, és elmondta, milyen érdekek mentén mozog ...
2002-ben adták át, majd 2022-ben teljes körűen felújították a Makovecz Imre által tervezett mogyoródi Szent László kilátót. A ...
Spanyolországban úgy hiszik, megtalálták azt a srácot, aki nem csak úgy néz ki és ugyanakkor született, mint az FC Barcelona ...
Buddhista szerzetesek egy 120 napos, 3700 kilométeres sétára indultak az Egyesült Államokban 2025. október 26-án, azzal a ...
A hazájában többször elítélt rendező arról beszélt, hogy a mostani véres tüntetések után lehetetlen, hogy a jelenlegi kormány ...
A minap derült ki, hogy Kiara Lord is versenybe száll Stohl András szívéért a hamarosan induló Nagy Ő új évadában. Az egykori ...
Óvodásoknak szóló programot indított az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) „NA SZIA MENTŐ!” néven, amelynek célja, hogy már 4–6 ...
08:51 „El tudod képzelni, hogy egy 58 éves férfival élj?” – 21 éves lány is verseng Stohl Andrásért A Nagy Ő-ben 11:21 ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results